Vendég és a fogyókúra

 

Szoktad figyelni magad?

Vagy tudattalanul reagálsz a környezetedre?

 

breakfast-690128_1280

Ülünk az étkezőasztalnál. Többen, mint szoktunk, mert vendég van nálunk. És valami megváltozik. A felnőttek- köztük én is-, felpörögve pakoljuk a kaját a tányérunkra, nagy sebességgel rágunk, nyelünk, termelünk befele. Olyan, mintha félnénk, hogy elfogy az étel, hoppon maradhatunk. Nem érzem jól magam, de el kell telnie egy kis időnek, mire realizálom, öntudatlanul alkalmazkodtunk vendégünk evési stílusához. Sietünk, mohón eszünk.

Figyelem a gyerekeket, akik nyugodtan, komótosan esznek. Ők nem rohannak. Kényelmesen társalognak, közben leteszik az evőeszközüket a tányér szélére, várnak egy kicsit, aztán újra nekikezdenek, falatozgatnak. Ilyenkor hallgatják a mi beszélgetésünket. Az okos felnőttekét, akik két falat között gyorsan, tele szájjal szólnak hozzá a témához.

Én is vissza lassítok, tudatosan figyelek arra, amit eszek. Megérdemli az ételem, hiszen én voltam a szakács. Időt töltöttem vele, hogy finom, étvágygerjesztően tálalt menüsor kerüljön az asztalunkra. Mire is akkor a rohanás? A vendégünk azért jött, hogy beszélgessünk, együtt legyünk. Van időnk.

S közben elgondolkodok. Egyetlen ember jelenléte módosította erre az estére családi szokásainkat. Öntudatlanul alkalmazkodtunk hozzá. Csak egy ember, egy inger. Hány és hány ingerrel tudnak minket bombázni, miközben étkezünk egy étteremben?

papir_zacskoA gyors éttermek célja, hogy minél nagyobb legyen a forgási sebességük. Vegyél, egyél, menj! Nem véletlenül ajánlják fel, hogy becsomagolják, máris viheted! Vagy nézd meg a székeket. Merev, hideg műanyag. A burkolat kemény, visszaveri a hangokat. Az asztalok kicsik, a tálcák alig férnek el rajta. Minden arra ösztökél, siess!

S minél jobban sietsz, annál hamarabb betermeled az eléd kirakott adagot. Gondolkodás nélkül. Nincs idő ízlelni, élvezni, észrevenni, hogy elég volt. Mert mire ide eljutnál, már a desszerten is túl vagy. És kétszer, háromszor annyi kalóriát vittél be, mint amennyire szükséged van.

Nem, nem arra szeretnélek rávenni, hogy számold a kalóriákat.

Azt szeretném, ha tudnád, éreznéd, mikor laktál jól, mennyi elég Neked! De ehhez az étkezésre kell figyelned, s kényelmesen, élvezettel enned.

 

Töltsd ki tesztünket, amelyből megtudhatod:

  • Miért végződnek hízással a fogyókúráid?
  • Hol van az a pont, ahol rendre elbuksz?
  • Mit tegyél, hogy végleg megszabadulj a súlyfeleslegedtől?
2017-08-21T15:44:01+00:00